HARMINCEGY

Corran elmosolyodott, amikor megpillantotta a közeledő Erisit.

– Jó voltál a szimulátorban, Erisi.

– Igen különös érzés volt megpróbálni lelőni téged.

– A hangsúly a megpróbálnin van – villantotta feléjük ragadozómosolyát Bror Jace. – Te sem voltál jobb, mint tegnap a többiek.

Nawara Ven rosszalló pillantást vetett a társára.

– Ha az önteltségedből tudnál magadnak pajzsot építeni, szívesen megosztanám veled.

Rhysati a fejét rázta.

– Csak terjessze ki azt a pajzsot mindannyiunk fölé. Ekkora egóból arra is futja.

Bror Corranhoz fordult.

– A gyengébbek nyavalygása kezd fárasztóvá válni, nem gondolod?

A koréliai egy pillanatra eltátotta a száját. Nem volt biztos benne, mi lepte meg jobban, az, hogy Bror becsmérli a társait, vagy hogy ő a többiek védelmére kel.

– Én nem mondanám azt nyavalygásnak, és nem is tartom őket gyengébbeknek. Itt mindenki keményen dolgozik, és sok mindent átél. Gavin és én is megsérültünk már, akárcsak Shiel. Ha úgy vesszük, csak te meg Rhysati úsztátok meg eddig a személyi és tárgyi sérülést. Lehet, hogy nekünk több találatunk van, mint nekik, de itt átlagot szoktunk vonni.

A thyferrai egy percig gondolkodott, azután bólintott.

– Ez bizony megfontolandó. És a megjegyzésemmel valójában senkit nem akartam megbántani, még ha úgy is hitted. Mindannyiótokat nagyra becsüllek, és tudom, mire vagytok képesek. Megtisztelve érzem magam, hogy holnap veletek repülhetek.

– Ami a megjegyzésedet illeti... – mondta Nawara Ven, és fejet hajtott a társai előtt, hagyva, hogy agynyúlványai szabadon lógjanak. – Holnap reggel találkozunk.

– Várj egy percet! – mondta Rhysati, és feléje nyújtotta a kezét. – Megyek én is. Aludnunk kell, szükségünk van rá.

Gavin elmosolyodott, majd nyújtózott és ásított.

– Szeretnék rögzíteni egy üzenetet a szüleimnek. Biggsnek erre nem volt alkalma, és Huff bácsit ez nagyon megviselte.

Corran a kölyökre kacsintott. – Büszkék lesznek rád.

Bror is meghajolt.

– Én is szeretnék üzenetet küldeni a szüleimnek.

Mind távoztak, csak Corran és Erisi maradt.

– Remek.

– Valóban az, Corran. – Kinyújtotta a kezét, és megfogta Corranét. – Bárcsak veled mehetnék holnap!

– Örülni fogunk a segítségnek is. – Corran hagyta, hogy maga után vonja a szálláshely felé, amit Rhysatival osztott meg. – Tekintve a körülményeket, örülhetsz, hogy nem jössz!

– Ne mondj ilyet! – A hangja suttogássá halkult, és a szeme sarkában megjelent egy könnycsepp. – Jobb meghalni a bevetésen, mint életben maradni idekint. Ha a küldetés kudarcot vall és nem jössz vissza, ráérek gondolkodni a különbségen.

– Odakint meghalni nem sokkal kevesebb, mint itt elviselni a vereséget.

Erisi letörölte a könnyeit.

– Természetesen igazad van, én meg önző vagyok. – Erisi megállt, és szembefordult vele. – Téged nem zavar, hogy még a nevét sem tudod annak a világnak, ahol netán meg fogsz halni?

Az igazság az, hogy csak én meg Wedge tudjuk annak a világnak a nevét, de ettől nem látom könnyebbnek a küldetést.

– Hogy őszinte legyek, Erisi, még nem is gondolkoztam ezen. Az ottani birodalmiak holtan szeretnének látni minket, és én sem táplálok baráti gondolatokat irántuk. Hogy hol ér véget a küldetés, az egyáltalán nem érdekes a számomra.

– De nekem az. – Megint elindult. Kezét felcsúsztatta Corran könyökéig, úgy vezette. – Ha a dolgok rosszra fordulnak, úgy gondoltam, jó volna egyszer visszajönni és megnézni, emléket állítottak-e nektek. Én...

Erisi elhallgatott, és Corran érezte, hogy a teste reszket.

– Hé, Erisi, minden rendben lesz. Emlékezz rá, mit mondott a parancsnok! Közülünk senki nem lehet akkora hős, mint azok, akik a Zsiványkommandó bevetésein vesztették életüket.

– Igen – szipogta Erisi.

– Hát nem volt igaza. Mi lehetünk nagyobbak, de csak úgy, ha tovább élünk, és jobban csináljuk, mint ők. Ma azt mondta, hogy akkor az életben maradásért küzdöttek. Ha holnap sikerrel járunk, Biggset és társait már nem mint a Zsiványkommandó legnagyobb hőseit fogják emlegetni, hanem mint a Zsiványkommandó legnagyobb hőseinek elődjeit.

Corran Erisire mosolygott.

– És én mindent el fogok követni, hogy ez igaz legyen.

Erisi is mosolygott, de a szája szöglete láthatóan reszketett.

– Te valószínűleg képes leszel erre, Corran. Remélem, sikerül. Csak azt szeretném tudni, egyéniséged másik fele merre tart. Te erre egy kicsit sem vagy kíváncsi?

– Csak az emlékem okán. – Corran kinyújtotta a kezét, és letörölte Erisi könnyeit. – Tizenöt év múlva nyilvánosságra hozzák az eseményekről szóló jelentéseket, éppen időben ahhoz, hogy a helyet megnevezhessem az életrajzomban.

– Ha tizenöt évet kell is várnom, én akkor is emléket állítok neked. – Erisi megállt a szállása ajtaja előtt: – Corran, tudod, hogy Rhysati ma éjjel nem tartózkodik itt. Ha van kedved, itt töltheted az éjszakát.

– Nem tehetem, Erisi.

– Biztos vagy benne? – A csalódottsága erőltetett kacérságba váltott. – Tekintsd emlékeid új fejezetének.

– Kétségtelen, hogy legalább két fejezet is megtelne vele – sóhajtott Corran bánatosan. – De attól tartok, aludnom kell. Máskülönben meghalok. Én örömmel meghalnék, de a társaim nem.

Erisi lassan bólintott, majd lehajtotta a fejét. – Megértelek.

Tisztára megbolondultam. Nemet mondtam a legvonzóbb nőnek, akivel valaha találkoztam. Corran elmosolyodott. Egyébként is bolond vagyok. Önként jelentkeztem, hogy visszamegyek a Borleiasra.

– Min mosolyogsz?

Corran megsimogatta Erisi arcát.

– Azon, hogy olyan fontos vagy a számomra, hogy már azért is érdemes visszatérnem.

Erisi lehajolt, és szájon csókolta.

– Ha nem jössz vissza, életem hátralévő része borzalmas lesz.

– Ezt nem engedhetem, ugye?

– Hát persze hogy nem. – Megint megcsókolta, majd gyengéden eltolta magától. – Ma aludj jól, Corran Horn, holnap pedig repülj úgy, ahogy életedben még soha.

A szoba ajtaja becsukódott, Corran pedig elindult vissza a folyosón a szállásra, amit Ooryltal osztott meg. Csakhogy Ooryl most a kórházban növeszti a karját, úgyhogy egyedül leszek.

Hirtelen félelem fogta el, és majdnem megfordult, hogy visszamenjen Erisihez. Apja halála óta jobbára egyedül volt. No nem mintha folyton az apjával lett volna, de jóleső volt az érzés, hogy bármikor megbeszélheti vele a problémáit, és nem kell segítség nélkül szembenéznie velük. Voltak persze összezördüléseik, de egyik sem volt annyira komoly, hogy kettejük kapcsolatát szétzilálja. Anyja halála után még közelebb kerültek egymáshoz, és kapcsolatuk még jobban elmélyült.

Olyanok voltak, mint egy járomba fogott bantapár. Együtt minden elképzelhető feladatot meg tudtak oldani. Corrannak rá kellett jönnie, hogy az apja halála után hiába próbált továbbmenni a megkezdett úton, nélküle azt sem tudta eldönteni, az út merre vezet előre. Gil Bastra megpróbált a segítségére lenni, de miután elhagyta a CorSec kötelékét, végképp erkölcsi támasz nélkül maradt. Valójában megvoltak az erkölcsi normáim, de azt mindig az apáméival szoktam egyeztetni, s a halála után bizonytalanná váltam a helyességüket illetően.

A lelke mélyén tudta, hogy apja helyeselte volna a döntését, amikor a Lázadókhoz csatlakozott, de azt csak kemény munkával nyerte volna csak el. Corran tudta, hogy ezen az áron is elnyerte volna a támogatását, de a halál közbeszólt, és ő már sosem fogja megtudni, hogy az apja ma is büszke lenne-e rá. Tudta, hogy az apja is őrültségnek és szükségtelenül veszélyesnek tartotta volna a borleiasi küldetést, de az elsők között jelentkezett volna rá.

– Azt hiszem, öreg, te nem igazán mentél el – tapogatta meg az érmet a mellén Corran. – Bennem is megvan a te kötelességérzeted, és én is szerencsés vagyok. És ez előnyhöz juttat a játékban.

Corran belépett a szobájába, és felkapcsolta a világítást. Már a pilótaöltözékét is félig levetette, amikor észrevette Ooryl ágyán a púposodó takarót.

– Te meg hogy kerülsz ide?

Mirax ült fel az ágyon és igazította el fekete hajtincseit a szeméből.

– A gand barátod beengedett.

– Hol akadtál össze vele?

– A med-állomáson. A Skate hűtőrendszere meghibásodott, és hűtőgáz került a légcsatornába. A droidom időben lezárta, de jócskán belélegeztem. Ő is ott volt, és felismert. Az Emdik egészségesnek találtak, és elengedtek, de a Skate-re nem mehettem vissza, de mert te részt veszel a hadműveletben, itt felszabadul egy hely. Mivel Ooryl még ott marad, felajánlotta nekem a kulcsát. – Ásított. – Én elfogadtam, mert azt hittem, az éjszakát a bactakirálynővel töltöd.

– Ezt honnan vetted? – pislogott Corran.

– Láttam, hogyan nézett rád, amikor megjelentem a Reprieve-en. Birtoklásvágyból leckét adhatna még egy huttnak is.

Corrannak nem tetszett ez a csempésztempó.

– Talán több hűtőgázt nyeltél, mint gondoltad.

– Ezt meg honnan veszed?

– Itt vagyok, nem?

– Hé, Corran, én volnék az első, aki kijelenti, hogy Hal Horn fia legalább annyira jóképű, mint amilyen csinos Erisi.

– Mégis azt hitted, hogy vele vagyok.

– Mindenki vét hibákat. Te akkor hibáznál, ha vele maradnál.

Corran szúrós pillantást vetett Miraxra.

– Ő gazdag, te meg gondos vagy.

– Ennél nagyobb választék idekint nem is nagyon van. – Mirax kivillantotta a vállát ujjatlan tunikája alól. – Ő nem elég jó neked.

– És ki volna jó? Te?

– A CorSecnél rólam álmodtál.

Mirax arcára meglepetés ült ki, de Corran szíve összeszorult a megjegyzéstől. Nem számított ilyen spontán válaszra, ami olyan volt, mintha begyakorolták volna, s emiatt zavarta. Korábbi karrierje során éppen elégszer hallotta már ugyanezt az érvelést, több-kevesebb vehemenciával előadva, ezért aztán most is elengedte a füle mellett.

A lány meglepettsége arról árulkodott; hogy nem gondolkodás nélkül mondta ki, amit mondott. Valami hátsó szándékkal tehette, mintha arra volna kíváncsi milyen hatással lesz Corranra. Ez az automatikus válasz azért fáj, mert ennél azért nyomósabb érvet vártam. És amikor megtudta, hogy nem jelent többet a számomra Erisinél, olyan durván vágott vissza, hogy attól még ő is meglepődött.

Corran odament hozzá, és leült Ooryl ágyára.

– Nézd, Mirax, hosszú nap van mögöttem, és a holnap igen keménynek ígérkezik. Ez nem ürügy.

– Tudom, felszedtem valakit az egységedből. Mostanában megőrülök a thyferraiakért. A bacta ára felszökött, egy ashern támadás alkalmával megsemmisült egy fiatal ültetvény Ilyenkor jól lehet keresni a szállítással, de nekem nincs annyi pénzem, hogy felvásároljak. Csak az élelemre meg a pótalkatrészre valót tudom megkeresni, ez nem a meggazdagodás módja.

– Bárcsak segíthetnék.

– Tudnál is. – Megrázta a fejét, és mosolygott. – Ha meg akarnám ölni az apámat, küldenék neki egy holót és elmondanám, hogy Hal Horn fia segített ki a bajból.

– Valahol a Korélia és a Selonia között apám hamvai most kétségbeesetten igyekeznek újraegyesülni hogy megállítsanak engem – mosolyodott el Corran, és kezét a lány térdére tette. – Komolyan gondoltam hogy segítenék, ha tudnék.

– Elhiszem. Akárhová is mész holnap, ha lejutsz a felszínre és összeakadsz valakivel, akinek van egy jó export-import tippje, gondolj rám, és vezesd fel az adattábládra!

– Ha holnap lejutok a felszínre, én leszek az egyetlen, amit onnan exportálni fognak, mégpedig egyenesen a Kesselre.

– Ha ott találsz valamit, arra is megalkuszunk.

– De rámenős lettél.

Mirax felhúzta a térdét, és a melléhez szorította.

– Undorító, mi?

– Az egyetlen, ami holnap mellettünk szól az, hogy nem tudnak a jövetelünkről.

– Ez már valami. – Mirax kinyújtotta a kezét, és megérintette a medaliont. – Ez az, aminek hiszem?

– Nem tudom. Ez volt apám talizmánja. – Corran levette, és az aranylánccal együtt a lánynak adta. Egy érme, amire fület forrasztottak, hogy láncra lehessen fűzni. Az apám a zsebében hordta, de én könnyen veszítek el dolgokat. Te mit gondolsz, mi ez?

Mirax megforgatta, és alaposan megnézte. – Egy jedkred.

– Micsoda?

Mirax a szemöldökét ráncolta.

– Jedkred, ahogy az apám nevezte, ez a jedi kreditből származik. Pénzérmének látszik, valójában egy emlékérem, amit a koréliai jedik kaptak, amikor mesterré váltak. Úgy egy tucatnyi készült belőle minden mester számára, amiket a családtagok, barátok és kedvenc tanítványok között osztottak szét.

– Honnan tudsz róla ennyi mindent?

Mirax kedvesen elmosolyodott.

– Elfelejted, drágám, hogy azzal keresem a kenyeremet, hogy ritka és értékes dolgokat szerzek be azoknak, akik megfizetik a fáradozásomat? A gyűjtők számára nagyon értékes lehet egy ilyen, különösen azóta, hogy a császár kiutasította a piacról a jedilovagokat. Az apád honnan szerezte?

– Igazából nem tudom. – Egy pillanatra elgondolkodott. – Annyit tudok, hogy a nagyapám kapcsolatban állt a jedikkel, ő koordinálta az akcióikat a CorSeccel, és hogy volt köztük néhány barátja, de ez még a klónháború előtt volt. Gondolom, apám egyik ismerőséé lehetett. Azt mondta, hogy egyetlen jedit ismert, és az a klónháborúban halt meg.

Mirax visszaadta az érmet.

– Remélem, neked több szerencsét hoz, mint annak a jedinek, akinek a képét rávésték.

Corran a nyakába akasztotta, és megkönnyebbült, amikor megint a mellén érezte a fém súlyát.

– Ezzel nem vagy egyedül. – Felállt, és elnyomott egy ásítást: – Sajnálom, ez nem a társalgás miatt van.

– Tudom. Késő van, és kimerítő napod volt.

– Reggel korán kelek, hogy rögzítsek néhány üzenetet, de most aludni szeretnék.

– Én is.

– Megyek, lefekszem az ágyamra.

– Pontosan, ahogy képzeltem. – Mirax lefeküdt, és a takarót felhúzta az álláig.

Corran az ágyához ment, leült, és lerúgta a csizmáját. Felállt, és kezdte levetni a pilótaruhát, amikor észrevette, hogy Mirax figyeli.

– Azt hittem, már alszol.

– Igen, de kíváncsi lettem...

– Igen?

– Nem gondolod, hogy fázni fogsz az éjjel?

Corran derékig már levetkőzött. A kérdés önmagában ártatlan volt, de hangjának tónusában volt valami kétértelmű, valami hívogató. Lelki szeme előtt felvillant a kép, ahogyan összeölelkezve alszanak.

Nagy a csábítás. A karja között végre menedéket lelne, és elfelejtené a félelmét, magányosságát. De amit együtt csinálnának, azt ő egyedül is megteheti. Tehát semmi értelme.

– Nem, Mirax, szerintem nem.

– Akkor jó. – Mirax mosolyogva nézte, hogyan takarózik be. – Csak gondoltam, megkérdezem.

– Kösz – mondta Corran, és lekapcsolta a villanyt.

– Corran?

– Igen?

– Biztos, hogy nem fogsz fázni?

– Egészen biztos – mondta, és máris megbánt minden kimondott szótagot.

– Jó. – Sajnálkozás érződött a hangjából. – Akkor nem bánod, ha elveszem a másik takaródat, ugye?

– Egyáltalán nem. – Corran magában nevetett, és a takarót belehajította a sötétbe. – Jó éjszakát, Mrs. Terrik.

– Aludj jól, Mr Horn. Holnap tiszta égboltra és könnyű célpontra ébredj.